Michael Schumacher tényleg otthagyhatja a pirosat az ezüstért, vagy megkapja Nick Heidfeld, esetleg Kimi Raikkönen? – tette fel a kérdést Niki Laudának a formula1.com.
”Rosberg az egyetlen pilótájuk, jó, de a jók is jobbak lesznek, ha valaki napi 24 órában nyomás alatt tartja őket. Ez jót tesz a teljesítményüknek, így lehet igazán fejlődni. Csúcspilótát kell igazolniuk a másik helyre is, vagy az előny Vettelnél és a Red Bullnál lesz” – válaszolta a volt háromszoros bajnok. Nevet véletlenül sem ejtett ki, sőt, Schumachert valószínűleg el is felejti, ha nem kérdeznek rá.
És a Schumacher-pletyka? – dobott újra az újságíró.
”Nem hiszem, hogy bármi is igaz lenne belőle, legalábbis a jelekből erre következtetek. Felipe Massa kiesésekor volt lehetősége Michaelnek visszajönni, ha fitt lett volna, három-négy futamot bevállal, csak az adrenalin miatt, meg hogy megtudja, mire képes még. De nem hiszem, hogy teljes szezont elvállalna, akkor minek vonult vissza egyáltalán?
A végére aztán gyorsan még odaszúrta, amit sosem szokott: ”Persze ez csak a saját véleményem.”