A Red Bull a FIA-hoz fordult a McLaren motorfedélhez rögzített hátsó légterelője miatt.
”Van egy kis kavarás a McLaren-szárnnyal. Ha rögzíted, az sebességelőnyt jelenthet az egyenesben. Azt akarjuk tudni, okosság-e vagy szabálysértés – idézte az autosport.com Chris Horner Red Bull-csapatfőnököt, aki azt mondta, a Ferrari is csatlakozott hozzájuk. – A Ferrarit jobban izgatja az ügy, mint minket, szerintem amúgy is szabályosnak fogják nyilvánítani, a McLaren biztosra mehetett.”
![mcsznagy mcsznagy](http://kep.index.hu/1/0/135/1350/13507/1350789_5d6c6c4cfadb28ec8f3f19c6e47b936e_wm.jpg)
Az angolok szinte azonnal reagáltak egy szóvivőn keresztül: ”Biztosak vagyunk benne, az autónk teljesen legális. Panaszról nem tudunk, sőt, reggel beszéltünk a Ferrarival, és ők sem hallottak ilyesmiről”. (A Ferrari eddig nem nyilatkozott.)
A McLarennél a gép bemutatásakor külön hansúlyozták, a tervezésnél folyamatosan konzultáltak a FIA-val, nehogy valami gond legyen, és technikailag a legjobb kasztnit készíthessék el, de a tizenkét istálló közül csak ők választották ezt a megoldást.
A szövetség valószínűleg hamarosan nyilatkozik, de ha esetleg betiltja, abból botrány lesz, mert az első futamig már csak egy hét van, és újat gyártani ennyi idő alatt szinte lehetetlen.