A Lotus olyan rendszert tervezett, ami állandó hasmagasságot biztosít az autónak fékezéskor.
A kocsi nem dől előre, hanem a lehető legoptimálisabb szögben közelít a kanyarhoz, javítva ezzel a gép stabilitásán és az aerodinamikai mutatókon is, nagyobb kanyarsebességet eredményezve.
Az újítást a Lotus múlt év végén, az abu-dzabi fiatal pilótás teszten próbálta ki, és szerdán a FIA megerősítette, teljesen legális: a felfüggesztések alá szerelt hidraulikus hengerek végzi a korrigálást, a pilóta nem vesz részt benne.
Az Autosport szerint a Lotus már 2010 vége óta dolgozott a megoldáson, és a fejlesztésbe bevonta a FIA-t is, hogy semmilyen szabálytalanságot ne követhessen el. Az újság úgy tudja, az egyik élcsapat már szintén benyújtott a FIA-nak egy hasonló rendszert bevizsgálásra, míg a Ferrari arra várt, legalizálja-e a szövetség.
Mostantól az ellenfeleken a sor, hogy lemásolják a stabilizátort, vagy Raikkönenéknek lesz egy plusz fegyverük a szezonra
![lotusugr lotusugr](http://kep.index.hu/1/0/260/2609/26091/2609104_6dd1f5d8af4903399deccffc41116941_wm.jpg)