Idén korábban már felmerült az átigazolása, Montrealban negyedórát beszélgettek Chris Hornerrel, de a McLaren-főnök szerint csak baráti beköszönés volt.
Az Autosport viszont állítja, Lewis Hamilton azért ment szombat este a Red Bull központjába, hogy átigazolásáról tárgyaljon. Az angol szerződése 2012 végén jár le, és igen valószínű, hogy a McLarennel idén sem tud bajnokságot nyerni. Monacói futama ámokfutássá vált, Kanadában ütközött csapattársával, Jenson Buttonnal, és kiesett.
Az RBR-nél felmerült, hogy Mark Webber nem hosszabbít, és átmegy jövőre a Ferrarihoz, igaz ezt Horner cáfolta, szerinte az ausztrál igenis hosszabbítani akar náluk, és ha majd úgy látják jónak, néhány hét vagy hónap múlva simán megállapodnak.
Sebastian Vettel helye természetesen biztos a Red Bullnál, és Horner nem rég arról beszélt, Hamiltonnal nem tudná hosszú távon összebékíteni őket. A 2008-as bajnok viszont a magazin szerint mindenképp váltani akar, a Ferrari foglalt, Fernando Alonso mellé nem mehet, a Red Bull viszont tetszene neki, főleg, hogy már nagyon elege van a rivális csapat technikai fölényéből, amit jelenlegi istállója - úgy tűnik - nem tud behozni.
Az Autosport még több indokot is felhoz a csapatváltás mellett, a témáról bővebben itt lehet olvasni.