HTML

Sport Géza - Forma 1

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

Linkblog

Webber kvázi felmondott az RBR-nél

2011.07.11. 10:21 JoóGabi

Négyszer-ötször tagadta meg a csapatutasítást a Brit GP-n, aztán hencegett vele az újságíróknak.

Az utolsó körökben az ausztrál utolérte második helyen haladó csapattársát, Sebastian Vettelt, az istálló azt kérte tőle, ne előzzön, azért a néhány pontért ne kockáztassák a balesetet.

Webber viszont másképp gondolta, többször megtámadta a németet, aki alig tudta visszaverni az akcióit, egyszer már egymás mellett ment a két Red Bull. A sajtótájékoztatón Webber kifejtette, mi történt.

"Négy-öt körrel a vége előtt kezdtek szólni a rádión, hogy tartsam a pozíciómat, de nekem ez nem tetszett. Négy vagy öt üzenet jött, de természetesen nem vettem figyelembe őket. Több pontot akartam, és ha Alonso az utolsó körben kiesik, az első helyért küzdünk" - mesélte magától értetődően Webber, akinek tavaly kétszer is akadt hasonló nézeteltérése főnökeivel.

Miután 2010-ben Törökországban ütközött a két Red Bull, épp itt, Silverstone-ban akarták Webber autójáról a jobb alkatrészt átszerelni Vettelére, mert csak egy maradt belőle.

Pilótája viselkedésén Chris Horner csapatfőnök "meglepődött", négyszemközti beszélgetést tervez vele, mert "a csapatérdeknél fontosabb nincs, és ha fordítva lett volna, akkor is ugyanez a döntés születik".

Webber ezzel szinte biztosan kiírta magát a Red Bulltól, 75 ponttal volt lemaradva Vetteltől abban a pillanatban, amikor megtagadta a kéréseket. Öt pontért haragította magára Horneréket, ilyet csak az az ember csinál, akinek már minden mindegy. Szerződése az év végén lejár, a hosszabbítást folyamatosan halogatják, hónapok óta pletykálják, hogy Webbert vinné a Ferrari Massa helyére. Silverstone után nagyon úgy tűnik, ez igaz lehet vagy más jó ajánlata van az ausztrálnak.

Vettel különben igyekezett tüzet oltani: "Mögöttem volt, gyorsabb volt, előzni akart, semmi probléma nincs ebben".

A német új társa az RBR-nél Lewis Hamilton is lehet, akinek átigazolásáról többet írnak, mint Webber ferraris lehetőségéről.

 

komment

Címkék: webber vettel

süti beállítások módosítása